mayak.jpg

Egészen a közelmúltig ez a terület nem szerepelt a térképeken, a szovjet és az orosz kormányzat tagadta a létesítmény létét és persze a nukleáris katasztrófák tényét is, melyek méretükben és hatásaikban is felértek Csernobillal.

Cseljabinszk-40

Természetesen a környéken sem láttak szívesen idegeneket, a létesítményben és a később telepített „Cseljabinszk-65”-ben is csak a környékbeliek dolgozhattak. A létesítmény Cseljabinszktől 72 km-re északnyugatra, Jekatyenburgtól 150 km-re, délre található. Az amerikaiak számára Garry Powers készített pár fényképet a létesítményről 1960 májusában egy U2-es repülőgépről.

Majak, teljes nevén Majak Termelési Egyesülés (Производственное объединение «Маяк», magyar átírásban: Proizvodsztvennoje objegyinyenyije Majak), korábbi nevein Kombinát–817, Bázis–10, Mengyelejev Állami Vegyiművek, PO 21, Majak Vegyi Kombinát) nukleáris fűtőanyag termelését és újrafeldolgozását végző üzem Oroszország Cseljabinszki területén, az ozjorszki zárt közigazgatási egységben. 1994 előtt Ozjorszk várost Cseljabinszk–40, illetve Cseljabinszk–65 néven illették. Napjainkban a Roszatom része.

forrás: Wikipedia szócikk: Majak

A földalatti város építését 1945-ben rendelte el a kormányzat, a hetvenezer munkára vezényelt rabot 12 táborban helyezték el. Az első urándúsító reaktor "Anotchka" névre hallgatott, 18 hónap alatt készült el, teljes üzembe helyezésére 1948. június 19-én került sor.

A cél a szovjet atomfegyverekhez szükséges plutónium előállítása volt. 1949. április 29-ére gyűlt össze elegendő mennyiségű plutónium az első szovjet atombomba, az RDSZ–1 megépítéséhez. Az első után további öt reaktor épült 1950 és 1952 között. Nem messze a létesítménytől építették fel a dél-uráli atomerőművet.

A létesítmény kiszolgálására 90 négyzetkilométeres körzetben 100.000 ember elhelyezésére alkalmas települések nőttek ki a földből. Ez a körzet lett az un. Mayak-komplexum, a szovjet nukleáris kutatás és fejlesztés főhadiszállása. Központja, a biztonsági zóna azonban a reaktorokkal együtt sem haladja meg a néhány hektárt. A létesítmény egy része a föld alatt kapott helyet.

A létesítményt építő raboknak előtt idekerülésük előtt két lehetőség közül kellett választaniuk, vagy 25 év Szibéria, vagy 5 év a földalatti „Cseljabinszk-40”-en. Ez természetesen egy átverés, voltaképpen halálos ítélet volt számukra, hiszen a radioaktív sugárzás szinte mindannyiukkal 5 éven belül végzett. A rabok (és a dolgozók többsége) sem volt tisztában a radioaktív sugárzás halálos voltával.

Az érvényben levő szabályzás szerint a dolgozókat érő sugárzás nem érheti el a 2 REM (Roentgen Equivalent Man) értéket évente. A „Cseljabinszk-40” első éveiben a dolgozókat ért sugárdózis 93,6 REM volt, és ez az érték 1951-re elérte a 113,3 REM-et, néhány szélsőséges esetben pedig a 400 REM-et.

BT: Ezek elég hátborzongató adatok. Vajon az ameriakai Hanford telephelyen hogyan alakultak ezek a számok? A technológia (grafit moderálású, közvetlen folyóvíz-hűtésű reaktorok) legalábbis nagyon hasonló volt.

mayak_terkep.jpga kép forrása

Az első hat év során a Mayak komplex teljes radioaktív hulladékmennyiségét és a Tecsa folyóba ürítették, illetve a folyó vizét használták fel a reaktorok közvetlen hűtésére. Ez a folyó 24 falu egyetlen vízforrása, és az Ob folyamba ömlik. 1951-re nyilvánvalóvá vált, hogy a szennyezés felelős a falvak kihalásáért. Ebben az évben egy rutinellenőrzést követően bebizonyosodott, hogy a komplexumtól alig 7 kilométerre található Metlino-ban a háttérsugárzás megemelkedett. A tipikus háttérsugárzás értéke 0.21 REM évente, míg a faluban 5 REM-et mértek óránként. A „Cseljabinszk-40” radioaktív hulladéka az sarkvidékek tengereiben is kimutatható volt.

Ez a sugárzásszint nagyjából 28.000 ember életét veszélyeztette közvetlenül. Utólagos mérésekkel bebizonyosodott, hogy ebben az időszakban (1948-1953) nagyjából 2,75 MCi (100 PBq)  mennyiségű radioaktivitást juttattak a folyóba.

A rádioaktiv hulladékot ezek után kezdték el először ülepítő-tartályokba  elvezetni, majd az elfolyásmentes Karacsáj-tóba (озеро Карачай) lerakni, a Tecsa folyót pedig szögesdrótokkal próbálták elzártni a lakók elől, illetve egy agyag-gáttal szeparálták el a többi felszíni víztől. A leginkább veszélyeztetett 7.500 lakost kitelepítették.

A rögtönzött megoldásokkal, főleg az ülepítő-tartályokkal már 1953-as megépítésüket követően is komoly problémák merültek fel. Az elvezetett szennyvíz magas radioaktivitása miatt jelentős mennyiségű hőt termelt.

A tartályokat – melyeknek egy jelentős része még hőcserélővel sem volt ellátva - ez a folyamat jelentős nyomásingadozásnak tette ki, az illesztések és tömítések gyorsan elengedtek, a szennyvíz pedig megtalálta a közvetlen utat a tóba – meglepő módon mégsem ez a tény vezetett katasztrófához, hanem az egyik ilyen kiszáradó, 250 m3-es tartály, illetve az abban leülepedett ammónium nitrát és acetátok.

Kisztim katasztrófa (Kyshtym disaster)

1957 szeptember 29.-én, 4 óra 20 perckor az egyik tartályban a hőmérséklet meghaladta a 350 °C és vélhetően vagy önrobbanással, vagy valamilyen villamos berendezés szikrája által berobbant. A kémiai (tehát nem nukleáris) robbanás nagyjából 75 tonna TNT (310 gigajoules) robbanásával volt egyenértékű. A tartályt egy vastag betonréteg fedte, mely 40 méterre repült, a 160 tonnányi erősen radioaktív üledék pedig kivetődött a légkörbe.

A szennyeződés nagyjából 23.000 km2-en terült szét, és 470.000 ember életét veszélyeztette.
Körülbelül 20 Megacurrie-nyi (20 MCi; 800 PBq) erősen sugárzó anyag szabadult el, ez nagyjából a fele mennyiség, mint amennyi erősen sugárzó anyag (40 MCi) Csernobilban került a légtérbe. Ennek a radioaktiv hulladéknak a nagy része végül a Tecsa folyóba mosódott, de egy, még így is jelentős 2 MCi (80 PBq) mennyiség több száz kilométerre is eljutott.

Kyshtym Memorial.jpgkép forrása: Wikipedia

A robbanást követően a környező falvakban pánik uralkodott el a arcbőrön és a kezeken megjelenő furcsa foltok és gyulladások miatt, így a kormányzat tíz nappal a baleset után 22 környező falu 10.000 lakosának az evakuálását rendelte el, ezek a települések máig szellem-falvak maradtak.

A szovjet kormányzat a szennyezett területeket 1968-ban „East-Ural Nature Reserve” nemzeti parkká nyilvánította, és elzárta az idegenektől.

Az orvosoknak kormányzati szinten megtiltották, hogy a betegeknek a problémájuk valódi természetét elmondják, ehelyett jellemzően vérproblémák és vegetatív szindrómák kerültek a kórlapokra. Az egykori Szovjet Egészségügyi Minisztérium egy 1992-es tanulmánya megállapította, hogy 8.015 ember halt meg az elmúlt 32 évben a baleset következtében – ez szerintem egy cinikusan optimista becslés.

Magát a kompexumot gyorsan dekontaminálták, majd folytatták a plutónium előállítását és a nukleáris hulladék Karacsáj-tóba való lerakását. Itt a '70-es évekig becslések szerint 120 MCi (4000 PBq) sugárzó anyag került „letárolásra” (emlékeztetőül, Csernobilban nagyjából összesen 100 MCi sugárzóanyag szabadult el).

A létesítmény nevét „Cseljabinszk-40”-ről „Cseljabinszk-65”-re változtatták.

Karacsáj-tó katasztrófa

1967-ben egy szokatlanul aszályos év köszöntött Cseljabinszk megyére és a sekély Karacsáj-tó fokozatosan kiszáradt, nagyjából vizének a fele elpárolgott. A tó alján felgyülemlett rendkívül radioaktív iszap a felszínre kerül és kiszáradt,  és a szelek a porral együtt jelentős mennyiségű stroncium-90-et, talliumot és cézium-137-et is magukkal sodortak a száraz mederből. Nagyjából félmillió ember egészségét érintette ez a por, sokuk már az 1957-es balesetből is jelentős dózist kapott.

Karacsaj.jpgkép forrása, nagyobb méret

A tavat ezek után kezdték gyakorlatilag kiönteni betonnal és betemetni, de ez a munka a Google Earth tanúsága szerint mind a mai napig nem zárult le.

A „Cseljabinszk-65” a Szovjetunió összeomlása után, 1994-től került fel a térképekre, Oziroszk (Ozyorsk vagy Ozersk) néven, nagyjából ettől az időszaktól kezdték elismerni a katasztrófákat is. Oroszország a szovjet időkből megörökölt „Cseljabinszk-65”-öt lezárta, a Karacsáj-tó pedig sajátos „világörökségként” felkerült a legveszélyesebb tavak listájának az élére.

A tó partján napjainkban a Geiger számlálók még mindig (és még vélhetően nagyon sokáig) 600 Röntgen / órás sugárzási szintet mérnek, ez egy óra alatt elegendő a halálos szint begyűjtéséhez. A tóban felgyülemlett szennyezés 4,44 EBq (exabecquerel) mennyiségű radioaktivitást bocsát ki. Ebből 3,6 EBq-t a cézium–137 és 0,74 EBq-t a stroncium–90 izotópok sugárzása teszi ki.

Összehasonlításul, a csernobili reaktorbalesetnél 5–12 EBq radioaktív anyag került a környezetbe, ami ráadásul nem koncentrálódott egy helyre. Mérések szerint a talajvíz is erősen szennyezett a tó körzetében, a környező vizekben mért gamma-sugárzás is jelzi, hogy a tó bebetonozása nem lehet megoldás erre a környezetszennyezésre.

Egy 1991-es jelentés szerint a „Cseljabinszk-40” megnyitását követően a leukémiás megbetegedések száma 41%-kal emelkedett. A megbetegedések összesített számai sajnos nem feltétlenül tükrözik a valóságot, ugyanis a számok kozmetikázásának hagyománya Oroszországban erős. Talán inkább jelemzi a kialakult katasztrofális helyzetet, hogy az egyik közeli faluban 1993-ban egy átlagos férfi élettartama 45 év volt.

A Szovjetunió kimúlt és bár az oroszok sem viszik túlzásba múltjuk homályos foltjainak feltárását, a Google Maps / Earth sokat segít a rejtélyes „Majak” feltárásában.


View Larger Map

Érdemes végigtallózni a térséget, elgondolkozni például azon, hogy a megjelölt Karacsáj-tótól  (Lake Karachay) kicsit kelet-délkeletre is látható egy sokkal hatalmasabb, kiszáradt és névtelen meder, több forrás szerint az a „valódi” Karacsáj-tó (pl. Wikipedia).

Vajon hány hasonló tó található itt?

Mennyi emberi és környezeti katasztrófa köthető ehhez a térséghez?

Katasztrófák sora

A  Greenpeace 2000-es jelentésében sorba szedte az eddigi legpusztítóbb nukleáris katasztófákat asszerint, hogy milyen mennyiségű sugárzóanyagot érintett:

Csernobil.jpgAz összevetésből kiderül, hogy mindeddig a csernobili baleset volt a legszennyezőbb a környezete számára, 50 MCi-vel, ez követi a Kisztim-katasztrófa 20 MCi-vel. A többi érték sajnos a potenciális katasztrófaforrásokat rejti, az hiszem, ez a táblázat lesz az alapja a következő cikkemnek.

Reviewed

Átnézte és javította: Berki Tamás,

köszönöm!

Források

Wikipedia szócikk: Majak
Wikipedia szócikk: Mayak
Wikipedia Szócikk: Kyshtym_disaster
sometimes-interesting: The Most Contaminated Place on Earth: Chelyabinsk-40
damninteresting: In Soviet Russia, Lake Contaminates You
hyperphysics

További cikkek a blogról

A Davis-Besse atomerőmű esete a vírussal
A Trans-Szibéria gázvezeték 1983-as robbanása
A Stuxnet és hatásai (első rész)
A Stuxnet és hatásai (második rész)
ICE 1
ICE 2
ICE V
Vasúti gigaprojekt: ICx
A torrentezés árnyoldala Németországban

A bejegyzés trackback címe:

http://ob121.blog.hu/api/trackback/id/tr115337809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.